2012. december 30., vasárnap

Karácsonyi ajándékok :-)

Míg tavaly leginkább gyöngyből készült ékszereket, kiegészítőket adtam ajándékba, addig idén már más is került a csomagba. Azért igyekeztem annál maradni, hogy kézzel készült legyen és én csináljam :-) Nagyrészt sikerült is :-)

 Órás táskadísz, leila bogyóval és ásvánnyal :-)

 Ezt a karkötőt valahol a neten láttam, fogalmam sincs kié a minta, kép alapján fűztem. Mivel nem volt elég csiszolt gyöngyöm ezért van benne tekla is, szerintem nagyon jó lett. Nekem személy szerint így talán még jobban is tetszik mint a sima csiszolt gyöngyös megoldással :-) Ez egyébként névnapi ajándék lett :-)


 Korábbi bejegyzésben már mutattam, de nem bírtam megállni, a mostani összesítésbe is kellett róla egy kép.

 Fiúknak készült, egyszerű kezdőbetűs kulcstartó vagy táskadísz.
Ha valakinek megtetszettek a betűk akkor itt megtalálja :-)

 Házilag készült levendulás fürdőgolyók :-)
Eszméletlen jó az illata és annyira gusztusos, mint egy sütemény :-)
A receptet itt lehet elérni, számos más érdekességgel együtt.

 A fürdőgolyók csomagolása :-) Sokáig agyaltam, hogy mibe kerüljenek, szerencsémre találtam egy régi csokis dobozt. Csak be kellett vonni csomagolópapírral, és került rá egy kis infó a levendula jótékony hatásairól. Remek ajándék és biztos vagyok benne, hogy van annyira jó mint a bolti, ha nem jobb :-)

A befőttes üvegekben házi sós karamell van. Több üvegnyit is ajándékoztam, csak fotó nem készült róluk, se a tartalmukról :-( pedig inkább arról kellett volna. A karamell receptjét itt találtam, ajánlom mindenkinek, nagyon finom :-) Én csak a sima alap receptet készítettem el, nem tudom, hogy az extrább milyen, de biztos az is jó :-)  A kis üvegben pedig levendula szörp van (természetesen az is házi) ami bár kissé folyékony lett, de ettől függetlenül ízre jó. A szörp leírását ugyan ott találtam mint a fürdőgolyóét. A kifli és levendula blogon

5 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes, eredeti ajándékok, gondolom mindenki örvendett. A doboz az még mindig nyerő :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerencsére mindenki örült :) Mielőtt átadom mindig bennem van, hogy mi lesz ha nem tetszik.... de szerencsére nem volt ilyen :)
      A doboz nekem is nagyon tetszik, megmondom őszintén, nehéz szívvel váltam meg tőle :D Jövőre mindenképp fűzök magamnak is egyet, nagyon belopta magát a szívembe ^^

      Törlés
  2. Szuper ajándékok!
    Köszi a forrásokat is, mentek én is egy-két ötletet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Szerintem érdemes kipróbálni mindegyiket, meg ugye ajándékba is jók. Igaz nem gyöngy, de kézzel készült, és az mindig jobb :)

      Törlés
  3. Üdv!!
    Nagyon szép ajándékok!! :)
    Szeretnék egy kis segítséget kérni a kezdőbetűs kulcstartóhoz. Még eddig nem csináltam ilyet, de nagyon szeretném elkészíteni a bátyáimnak karácsonyra. Ha esetleg vki letudná nekem rajzolni, hogy hogyan is kell nagyon megköszönném. :)

    E-mail: milona95@freemail.hu

    VálaszTörlés